soha ki nem ürülő
pohárok fenekin kőbányai levek, óldatok
szájszélen örökké kicsordulva harapom
harapom
még hajnalokon is látszó
égitestek felettem
de emezt is csak a pocsolyábó tudom
mikor mászok, s
fölégörnyedve, a sok megaherces
távoli csillagokra hányok